Na, most először is befejezem a bejegyzést, amit egy hónapja elkezdtem:
Tehát voltam az Israeli Apartheid Week negyedik előadásán (nekem csak a második), ahol Gáza volt a téma. De még mielőtt a meghívott cambridge-i professzor hozzákezdhetett volna mondandójához, végig kellett hallgatnunk az International Israeli Apartheid Week Dél-Afrikában elhangzott hivatalos nyitóbeszédét videófelvételről. Az előadó cAzmī Bišārah, egy ex-Knesszet-tag palesztin aktivista volt (tavaly árulás vádjával tartóztatták le Izraelben), aki rendkívül hosszúra nyúlt beszédében egy rakás baromságot hordott össze, lehetőleg ordítva, hogy minél hatásosabb legyen. A hangszóró hamar begerjedt, egy idő után már én is, (sőt, a német gyerek, akivel mentem, 10 perc után kiment, mert nem bírja az óbégató elmeroggyantakat):
1, A beszéd elején Bišārah mintegy öt percig fejtegette, hogy az „apartheid” szónak azért nincs semmilyen nyelven megfelelője, mert annyira negatív konnotációval bír, hogy a nyelvek egyszerűen kilökik magukból. Hozzá kell tenni, hogy az arab nagyon is kreatív nyelv, így az ’apartheid’-nek van arab megfelelője (tamyīz canṣarī / tafraqa canṣariyya), ellentétben például a ’demokrácia’ (dīmūqrāṭiyya / dīmuqrāṭiyya) szóval. A ’demokrácia’ szó arab megfelelőjének hiányával Bishāra is szembesülhetett, de bizonyára elfelejtette, pedig számos könyve címében szerepel és egy tizenöt részből álló, demokráciát oktató brosúrasorozatot is kiadott a palesztin iskolák részére, nem is beszélve arról, hogy ő alapította a National Democratic Assembly (at-tağammuc al-waṭanī al-dīmūqrāṭī, ismertebb nevén Balad) pártot is. Akkor most kinek mi bír negatív konnotációval? (persze meg lehet ezt is érteni, a demokrácia exportja Vietnámba, Nicaraguába, Irakba, Afganisztánba stb. legalább olyan súlyos idiotizmus, mint a forradalom exportja volt)
2, Többször is elhangzott, hogy 1948-ban Izrael erőszakkal elfoglalta Palesztinát. Namármost Palesztina brit mandátumterület volt, ami több gonddal járt, mint amennyi hasznot hajtott, ezért a britek az ENSZ kezébe helyezték a sorsát. Az ENSZ felosztotta egy palesztin, egy zsidó és egy nemzetközi (Jeruzsálem) területre. Ezt követően hét reguláris hadsereg és több arab milícia hadüzenet nélkül lerohanta Izraelt. Izrael, visszaverte a támadást és némi területi nyereséget is elkönyvelhetett (a felosztási terv szerint a zsidó állam Palesztina 56%-án terült volna el, a háború után 78%-ot ellenőrzött Izrael). Ez valóban fegyveres hódítás volt, de nem lehet elfelejteni azt, hogy egyben önvédelem is, válasz az arabok fegyveres támadására, amit valahogy elfelejtett megemlíteni az előadó, pedig gondolom az arabok is hódítási (népirtási?) szándékkal támadtak, sőt, a háború első hónapjaiban a volt mandátumterület háromnegyedét ellenőrizték, tehát hódítottak is – ameddig tudtak.
3, Bišāra sérelmezte, hogy a határokat az izraeliek ellenőrik (értsd: lezárják). Ez nem túl meglepő, hiszen Izarelben nem akarják, hogy terroristák jussanak be az országba, eszük ágában sincs jóléti államot játszani és beengedni a palesztinokat, akik azt hangoztatták (főleg bombákkal, mert az jó hangos), hogy mennyire szeretnének külön államot. Azt elfelejtették megemlíteni, hogy szeretnének hozzá infrastruktúrát, ipart, kórházakat, iskolákat is (nem mintha kaphattak volna, sőt, még ami volt, azt is lerombolták az izraeliek a kivonuláskor, illetve a javító-nevelő légicsapásokkal). Az izraeli álláspont szerint most ott a terrorista (szabadságharcos) Hamasz által irányított “államuk” (fennhatósági területük), csináljanak vele, amit akarnak, csak Izraelbe ne jöjjenek.
4, Bišāra kizárólag “igazság”-ról (értsd: a saját igazságáról beszélt). A ’megoldás’ szó nem hagyta el a ajkát. Sajnos.
5, Álláspontja szerint megbékélés csak az “izraeli apartheid” leszerelése (határok megnyitása, fal lebontása stb.) után lehetséges (értsd: tartsátok oda a torkotokat, megígérjük, hogy ezúttal tényleg nem vágjuk el, annak ellenére, hogy addig még nyiszatoljuk kicsit). Más szóval, szerinte a “békefolyamat”-nak oly módon kellene lezajlania, hogy először szépen megvalósul a cél, aztán jöhet a folyamat. Ezt ki is fejtette, ezekkel a szavakkal.
Röviden, ameddig ilyen elvakult figurákra hallgatnak a paleszinok (vagy legalábbis az a néhány szerencsétlen, aki felrobbantja magát vagy Qassāmokkal próbálja lövöldözni Szderótot), addig nem lesz béke.
És most kicsit a jelenről és a jövőről:
Gyakorlatilag pénteken volt az utolsó órám, jövő héten már csak egy extra órám lesz, csak úgy, heccből, meg a jiddis, ami egy héttel tovább tart. Ez azt jelenti, hogy a munka egyik felét letudtam (jövő félévben csak heti három jiddisem lesz), most jöhet a móka - szakdolgozat formájában. Az már viszonylag világosan körvonalazódott, hogy ez mit fog takarni: reggel összekészítem a kis uzsonnacsomagot, kávé a termoszba, mert a Bodleianban persze nincs kávéautomata, és nincs kedvem folyton kirohangálni a boltba vagy a Christ Churchbe (ami minden ezzel ellenkező légbőlkapott vélekedéssel szemben a kiváló minőségű gépkávéról híres), és irány a könyvtár. Vettem egy új laptopot is, hogy minél több könyvet tudjak bezsúfolni a táskámba mellé, alig több, mint egy kiló, nagyon kicsi, imádom.
Azt még nem tudom, hogy hogyan fogom áthidalni azt a problémát, hogy az első minibusz 8-kor indul és fél kilencre van bent (a Bod 9-kor nyit, és amúgy is kicsit merész vállalás lenne hétkor-fél nyolckor kelni), a második viszont csak 10:15-kot, ami előtt még én is bőven képes vagyok felkelni (nem röhög!). De ahogy egyre melegebb lesz, visszatérek a bicóhoz. Napközben olvasás, jegyzetelés ezerrel, könyvek, pamfletek,mikrofilmek minden mennyiségben, angolul, héberül, oroszul, jiddisül. Aztán este a tízes busszal hazakecmergek és elolvasom, amit lefénymásoltam, ti. 100 fontos (7p / oldalas rátával számolva 1428 oldal) alapítványt tettem, hogy hivatalos és rendszeres formába öntsem az öngerjesztő fénymásolási tevékenységemet. Ez csak afféle eleve halálra ítélt próbálkozás, hogy ne hagyjam itt a gatyámat is. Emellett Cambridge-be és Londonba is kell majd rohangálnom anyagokért, mert itt sok minden nincs meg. Csak emlékeztetésképp, a szakdolgozatom címe: ”Jewish Armed Self-Defense in Eastern Europe between the Odessa Pogrom and World War One, 1871-1914”.
Viszont alig három hét múlva ismét hazamegyünk egy hétre, ami valószínűleg jó ideig az utolsó alkalom lesz ilyen tavasztájt, mert (hatásszünet)...jövőre megyünk Amerikába! Írtam ugye, hogy jelentkeztem mindenfelé PhD-re, fel is vettek néhány helyre, és most már majdnem véglegesen a Harvard mellett döntöttem. Oxford jó hely ugyanis, de
1, a könyvtárban nagyon sok minden nincs meg, ami kellene nekem
2, sokkal nehezebb pénzt szerezni, ráadásul okosan úgy van kitalálva a rendszer, hogy mivel április 15-ig egységesen minden amerikai egyetemnek vissza kell jelezni, viszont az oxfordi ösztöndíjak április-májusban derülnek csak ki
3, itt nehezebb pénzt szerezni kutatásra is, a Harvard meg tele van pénzzel, csak meg kell fejni
4, Amerikában öt éves a képzés, Oxfordban csak három, tehát az USA-ban sokkal többet tanulok (bár mindkét helyen el szokott húzódni, de Oxfordban igyekeznek korlátozni, némelyik ösztödíj is csak 3 éves, utána meg kuncsorogni kell mindenfele)
5, Oxfordról a fene se tudja, hogy kapok-e pénzt, a Harvard viszont felajánlott egy összesen min. 300,000$ értékű csomagot (6 év tandíj, biztosítás, lakás, élet stb..., nem is beszélve a további súlyos tízezrekről, amiből eltöltök mondjuk összesen kb. két évet Angliában, Izraelben, Oroszországban és arab országokban)
6, garantáltan lesz tanítási gyakoratom - a Harvardon
7, még folytathatnám, de akit ennyivel nem győztem meg, azt ezután se fogom
Na, most már megyek alukálni, holnap (is) hosszú nap lesz.
Minden jót!
